(Múló állapot)

Megszületsz, s rögtön beidomítanak
a gyermekkorod csak egy pillanat
megtanulod, hogy mindennek ára van
s hogy az igazság igazságtalan...

...egy jelre vársz csupán
ami a múltad asztalán
lehet hogy már régen ott van talán
az eltörött
emlékek között
ki kell nyitni a szemed, hogy megtaláld...

(Mit tudhat még adni az élet?)

Tisztában vagyok a korlátaimmal
S ha leülök este a barátaimmal
Boldog vagyok, hogy köztük élhetek
Nem adnám semmiért ezt az életet

De néha néha, ha a tükörbe nézek
Hatalmas ürességet érzek
Mintha kihagytam volna valami fontosat
Amire nincs már időm

És a nappalok úgy telnek el mint egy álom
És minden éjszaka a reggelt várom
Talán ma lesz a napja, hogy fog történni
Valami amiért még érdemes élni
De néha, néha…

Mit tudhat még adni az élet?
Egyre gyorsabban telnek az évek
Egyre többször érzem, reményem nincsen
Nincsen senki aki segítsen

Vesztettem amit rajtam kívül kevesen
Pedig csak a boldogságomat keresem
Nem sok dolog van ami még éltet
Mit tudhat még adni az élet?

(Bárcsak mindig esne)

Bárcsak mindig esne,
Soha nem sietve,
Lassú, csendes halál lenne.
Tudom már, hogy nincs esélyem.

Bárcsak mindig esne,
Néha cseperegne.
Szabadon hullva a földekre,
És elmosná a világot.

Bárcsak mindig esne,
A végtelenbe.
Hull egy esőcsepp a feszült csendre.
Gyilkos hideget hozva magával.

Bárcsak mindig esne,
A végtelenbe,
Az utolsó remény is elfeledve.
Napsütésre hiába vár.
Az örök eső birodalma majd magába zár és elfogad.
S mindenen át, minden idő
Tökéletesen elrohan.

Bárcsak mindig esne,
Istent nem ismerve.
Minden kedvest elfeledve.
Ébredésed zuhanása.

Bárcsak mindig esne,
S akit nem szeretne,
Nem várna rád, nem keresne.
Így osztva igazságot.

Bárcsak mindig esne,
A végtelenbe.
Hull egy esőcsepp a feszült csendre.
Gyilkos hideget hozva magával.

Bárcsak mindig esne,
Soha nem sietve.
Lassú csendes, halál lenne,
Tudom már, hogy nincs esélyem.
Az örök eső birodalma majd magába zár és elfogad.
S mindenen át, minden idő
Tökéletesen elrohan.

(Álmatlanság)
újra eljött egy reggel, csörren a vekker
s felkel aki aludni már nem mer
az éjszaka haláltusája
a város ritmusára
mozdul a tested, ébred a véred
adsz hogyha kérnek a lelked a béred
megremegsz kicsit, ha jönnek az álmok
de úgy érzed, nincs mit megbánnod

fiatal vagyok a halálhoz, de túl késõ, hogy éljek
gyenge vagyok, hogy gyûlöljek, elég bátor ahhoz, hogy féljek
börtön a test, de ha mégis szabadon szállhat a lélek
én inkább meghalok, mint hogy álmok nélkül éljek

mostohája vagy önmagadnak
gyûlölsz, ha kérnek, szeretsz, ha hagynak
de hiába kulcsolod kezed
az ujjaid közül kipereg életed
nevetve nézed, de tudom, hogy érzed
a fejedben az jár ugyanígy végzed
elhiszed nekik, hogy semmit nem tehetsz
s ha jönnek az álmok majd újra megremegsz

(Közöny)
Tízmillióan magányosan élünk
Belénknevelték, egymástól félünk

Lassan forgok egy hatalmas gépben
Ezer tükörképem szembejön velem
És már nem találom köztük
A saját életem

Tízmillióan...

Elszakítanak a fények
Bíznék benned, de magamtól félek
És érzem belül amit úgy hívnak lélek
A közöny lassan mindent feléget

Láttál már, talán megismernél
Ha egyszer újra találkoznánk
A szemedbe néznék, elbeszélgetnénk
Lehet, hogy össze is barátkoznánk
De ami összekötne azt elszakítják
Az utcatáblákat vérrel írják
Amit reménynek hittem régen elhagyott
Ezer ember között egymagam vagyok

(Magamra maradtam)

magam maradtam, nem nyúlnak értem
az utolsó lépcsõfokot elértem
magasan szállok, a földre nézek
könnyebb vagyok, csak ennyit érzek

nem fojtogatnak többet a vágyak
átadom magam egy boldog magánynak
csak az nem marad soha egyedül
aki mindig saját maga elõl menekül

ha azt mondják, hogy bûn az élet, én ártatlan vagyok
nem voltam boldog még egyetlen napot
kerestem valamit, mikor azt hittem, hogy megtaláltam
rájöttem mikor magamba néztem, hogy nem is lenne jó helyen nálam

játsszátok tovább amit életnek neveztek
utoljára játszok, utoljára vesztek
utoljára érzem mennyire fáraszt
hogy körülöttem mindenki közönyt áraszt

nem jelentenek már semmit az ünnepek
nincs idõm, hogy megéljem veletek
utoljára mozdul a testem
a halál szineit még magamra festem

ha azt mondják, hogy...

eljött az éjszaka ahol nem kel fel a nap
nem küld rám gyilkos sugarakat
nem szakítja szét az álmomat
nem én leszek megint az áldozat

most végre én vagyok a hõs
nem szerepel velem ismerõs
könnyen veszem majd a harcokat
ha nem hordok idegen arcokat

ha azt mondják, hogy..