kids image

Mint ahogy az másnap kiderült, a szülők már jóval előttünk tudtak a dologról. Ezért mindannyian meglepődve mentünk ki az iskola elé, ahol egy rakatnyi szülő várakozott a csemetéjére. Vagyis csak azokra, akik nem fognak velünk jönni a hímfarmra.

Bőröndkerekek sebes gurulása, ujjongó lányok hada és a szülők üdvözlő hangja töltötte be az iskola előtti területet. Az én szüleim nem voltak a sokaság közt, mivel ahogy már említettem, nem könnyű idejutni. Általában Yuna szülei szoktak minket fuvarozni. Kedves szülei vannak, csak van egy sajátos életmódjuk, ahogy a lányuknak is.
Ami viszont meglepett, az az volt, hogy Yuna szülei sehol sem voltak. Ők pedig nem a pontatlanságukról híresek. Próbáltam megkeresni a lányt, de kámforrá vált.

- Már fent ül a buszon - súgta Hana.

- Beleegyeztek a szülei? - döbbentem le.

- Akkor hívta fel őket, mikor azt hitte már alszunk. Te aludtál, de én még fent voltam és hallottam ahogy kisebb vitát folytat le az apjával. Nem tudom miről beszélhettek pontosan, de annyit hallottam, hogy ez jót tenne neki - mesélte úgy hogy csak én halljam.

- Bevallom az apja nem repesett az örömtől, mikor az anyja elküldte őt ebbe a suliba - húztam el a szám - Most az övé volt a döntő szó - néztem a busz irányába, ahol a hátsó sorokban megpillantottam az ablak mellett ücsörgő barátnőmet.
Lesütött róla, hogy ehhez van a legkevésbé életkedve.

A bőröndjeinkkel felpakolva indultunk el a buszhoz, ahol ajusshi elvette a csomagokat és elhelyezte a csomagtérben, mi pedig ketten leültünk a barátnőnk melletti kettes ülésre. Esélyünk sem lett volna egyikünknek sem leülni mellé, mert a táskája akadályozott minket ebben. Ezek szerint most egyedül akar lenni.

Miután mindenki felszállt a buszokra a helyettes tanár névsorellenőrzést tartott. Már meg volt egy ideje hogy ki marad és ki megy. Így lett, hogy a suli szinte fele ment a másik iskolába. A többiek pedig ahova a szülők úgy gondolták. Aztán el is indult a busz.
Hana-t egész úton az iskolával zaklattam, szerintem már eléggé elege lehetett belőlem, de jól elbeszélgettük az időt legalább. Közben pedig a mellettünk elsuhanó tájat pásztáztuk. Az út röpke két órát vett igénybe a város egyik feléből a másikba.

A iskolától nem messze egy erdő terült el, hatalmas és sűrűn benőtt fákkal. Nem tudom milyen nagy területű lehet, de nem hiszem hogy kicsi lenne.
A buszok behajtottak a már nekünk nyitva tartott nagy fekete kapun és ezután tárult a szemünk elé a miénknél kétszer akkora iskola. Az egész szürke színekben pompázott, sok ablaka volt és egy nagy bejárata. Ami viszont jobban lekötötte a figyelmem, az a hadseregnyi fiú volt, aki kíváncsian várta a friss húst, tehát minket. Ránéztem Hana-ra aki csak mosolygott, majd kérdés nélkül kimenekült mellőlem egyenesen az ajtóba. Ő akart lenni az első aki leszáll, hogy még véletlenül se tévesszék őt szem elől a hímegyedek. Kuncogva ingattam meg a fejem és felkaptam a hátamra a táskámat. A buszok leálltak egymás mellé és már nyíltak is az ajtók. Akkor hát kezdődjék!

Hana után én voltam a következő aki leszállt, így a szemem elé tárult a rengeteg fiú. Életemben nem láttam ennyit egy helyen. Komolyan, mintha szaporodnának! Mondom én hogy hímfarm.

Mindegyikük tekintetét éreztem magamon, amitől kissé kirázott a hideg és kezdtem kicsit kellemetlenül érezni magam. Majd miután mindenki leszállt, ajusshi kipakolta a bőröndjeinket, szóval mindenki kereshette a sajátját. Hana, Yuna és én egymás mellett vártuk a többieket, mikor egy harmincas éveiben járó férfi jelent meg mellettünk.

- Üdvözlöm a szép hölgyeket és az helyettes urat - villogtatta meg colgates fogsorát, majd kezet fogott az igazgató helyettessel - Amint mindenki kész, meg is mutatnám a szállasukat - nézett ránk.

- Lányok gyerünk, igyekezzetek! - tapsolt a helyettes.

- Remélem jól utaztatok - mosolygott ránk és megigazította szemüvegét.

Az fiúk igazgatója után sétáltunk a táskáinkkal felpakolva, egyre közelebb érve a rakatnyi fiúhoz. Már hallani lehetett a rengeteg beszólogatást és röhögcsélést, ami nem kicsit kezdett zavarni. Az egyikük pedig feltűnően nézett felénk, nem is zavartatta magát. Mindegyikük arcán nagy, rosszat sejtő vigyor volt látható. Minden egyes mozdulatunkat figyelemmel kísérték, mint valami térfigyelő kamerák.
Ránéztem a mellettem sétáló Hana-ra, akinek szinte már csorgott a nyála a fúk láttán. El tudom képzelni mik járhatnak most a fejében. Néha elég beteg gondolatai vannak abban a dinka fejében.
Oldalba böktem hogy jó lenne visszatérni a valóságba, majd kissé mérges arckifejezéssel fordult felém.

- Ne nézz így rám. Lesz elég időd egytől-egyig végigmérni és levetkőztetni őket a szemeiddel, de most menjünk - suttogtam neki.

- Ebben igazad van - nézett rám perverz mosolyával.

- Javíthatatlan vagy! - nevettem fel a fejemet ingatva.

- Jobban szeretem ha Istennek hívnak, de a gyémánt is jó lesz - vigyorodott el.

- Fejezd be - nevettem továbbra is.

A következő pillanatban pedig megálltunk, mivel az igazgató úr is megállt. Mellette pedig egy magas fiatalnak tűnő fiú villogtatta ránk mosolyát. Nem kellett a lányra néznem, hogy tudjam már levetkőztette a szemeivel szegény srácot. Mik lesznek itt?

- Hölgyeim, ez a fiatalember itt mellettem Vernon. Ő az iskola diákelnöke. Ha bármi kérdésetek akadna, hozzá bármikor fordulhattok. Miután pedig elfoglaltátok a szobáitokat, ő fog körbevezetni titeket az iskolánkban - tette kezét a fiú vállára - Most pedig jöjjenek, sok dolgunk van még - indult meg újra.

- Egynek már tudom is a nevét - hajolt közel hozzám Hana.

- Legalább most hagyj a pedofil gondolataiddal - nyögtem fel.

- Ne legyél már szende szűz, Yumi - röhögött fel - Itt biztos találsz magadnak egy alfahímet, annyi helyes fiúka van itt. És megígérem, hogy aki neked fog tetszeni, azt nem erőszakolom meg - ölelte át a kezével a vállam.

- Beteg vagy a fejedre, remélem ezzel tisztában vagy - csikiztem meg az oldalát.

- Folyton csak bántasz - tettetett sértődöttséget.

Csak élve jussak majd ki innen...


- Legalább annyi, hogy nem tettek fiúkkal közös szobára és jó messze vagyunk tőlük- huppant le még mindig duzzogva Yuna az ágyra.

- Miért vagy ennyire ellene ennek az egésznek? - ültem le mellé.

- Mert a mi korosztályunkban mindegyik fiú agyilag zokni! Semmi komolyság nem szorult beléjük és a lányokat se tisztelik, hisz láttátok miket csináltak kint is! - fonta össze karjait maga előtt - Kisgyerek mind és én nem akarok értelmi fogyatékosok közé járni! - pattant fel és kiviharzott a szobából.

Tanácstalanul néztünk össze, majd elosztottunk az ágyakat és mehettünk is vissza a hallba. Ott várt ránk Vernon, aki aztán kedvesen lépett mellénk.

- Sziasztok, én vagyok itt a diákelnök és Vernonnak hívnak. Remélem hogy jól fogjátok érezni magatokat nálunk - mosolygott ránk aranyosan.

- Igen, ezt már tudjuk - mondtam kuncogva, mire kissé elkapta a pír és a tarkójához nyúlt.

- Hé, Vernon! Máris csajozol? - haladt el mellettünk egy kisebb csapat fiú hangosan röhögve.

Azt hittem figyelmen kívül hagyja vagy megingatja a fejét, de nem így lett.

- Ha már te nem tudsz - fordult feléjük elégedetten vigyorogva.

A többi fiú hú-zni kezdett és aki az előbb beszólt Vernonnak villámokat szórt a tekintete, majd helyretette a haverjait és elmentek.

- Ez szép volt - bólintott elismerően Hana.

- Csak a haverjaim. Tudjátok nem sűrűn jön hozzánk egy iskolányi lány - túrt mosolyogva a hajába.

- Fél iskolányi - javítottam ki azonnal.

- Oh, ezt nem tudtam - nézett rám meglepődve.

- Rá se ránts - legyintett a mellettem levő lány - Hana vagyok - hajolt meg egy kicsit - Ez a hobbit pedig itt Yumi - könyökölt a fejemre.

- Már megmondtam hogy ne hívj hobbitnak! - ráztam le magamról.

- Jaj, el is felejtettem. Ne haragudj rám szőke - vigyorodott el.

Csúnyán ránéztem, aminek meg is lett a hatása, mivel pár lépéssel odébb állt a fiú mellé és eltakarta a szemeit.

- Nagyon szép erdő van itt a közelben, majd ott temessetek el - mondta a fiúnak, aki furcsán nézett a lüke lányra.

Újra rámnézett a fiú majd a tarkóját vakargatva szólalt meg.

- Szerintem aranyos...mármint a magasságod - mosolyodott el szégyenlősen.

- Oh, köszi - bazsalyogtam.

Miután minden lány jelen volt, el is indultunk az idegenvezetésre. Vernon megmutatta nekünk a különböző osztályokat, a szekrényeket, ahova majd rakodni fogunk, a benti tornatermet, a kinti futópályát és műfüves pályát. A mellette levő kosárlabda pályát, az öltözőket, a mellékhelységeket, amin már fel volt tüntetve hogy ez a fiúké a másik pedig a lányoké. Az igazgató irodáját is megmutatta, ha bármi panaszunk lenne, akkor itt találjuk. A könyvtár is útba esett és a mellette levő étkezde is. Majd utolsó állomásként megmutatta merre van a fiúk kollégiuma. Ha kedvünk támadna barátkozni, tudjuk hova menjünk.
Hana-nak ez volt a kedvenc helye és azt hiszem ez is lesz.

- Remélem eddig tetszik az iskola és hogy jól fogjátok érezni magatokat, míg itt vagytok - fordult felénk fülig érő mosollyal.

- Nem jókedvünkből vagyunk itt - morogta Yuna, majd elindult fel a mi kollégiumi részünkbe.

A fiúhoz léptem, aki tanácstalanul nézett a lány után, majd elmagyaráztam neki Yuna helyzetét.

- Megbékél, csak idő kell neki - mondtam neki.

- Ennyi volt amúgy, mert valami mást is megmutathatsz. Mondjuk a kedvenc helyedet vagy...- ragadtam karon barátnőmet és elvonszoltam a fiú közeléből.

- Köszönjük a körbevezetést. Majd még összefutunk - integettem neki.

- Miért vagy ilyen kegyetlen velem? - kérdezte a lány.

- Csak megkímélem szegényke életét attól hogy megerőszakold egy bokorban! - mondtam és próbáltam visszafogni a feltörő nevetésem.

-LittleAlpha-