A nagy találkozás

Egy fülledt őszi délutánon, többnapnyi unatkozás után, Magnus Bane Brooklyn Főboszorkánymestere már alig várta, hogy belevághasson élete legnagyszerűbb kalandjába, vagy eddigi kitudja hányszáz évének legnagyobb kudarcába. Ezt még maga sem tudhatta előre, bár volt egy hang amely folyton próbálta lebeszélni őt, erősen hangsúlyozva a kudarc lehetőségét...

- Ezt nem gondolhatod komolyan! - kezdte újra Alec aznap már legalább századjára. Amióta boszorkánymester párja reggel előállt az általa oly fantasztikusnak vélt tervével, Magnus otthonában folyton ilyen és ehhez hasonló monológok váltották egymást.
- Abba belegondoltál már mi vár rád ha nem sikerül? Egyátalán belegondoltál mi minden történhet? Mi lesz ha egyszerűen elnyel és vele együtt neked is véged? Ugye tudod, hogy akár ott is ragadhatsz örökre valahol a dimenziók között ahonnan soha senki nem tud majd visszahozni...
Magnus tudta jól, hogy igaza van. Ez viszont olyasmi, amit nem szívesen ismert volna be, hiszen ha mégis sikerülne, azzal beírná magát a történelembe. Ráadásul egy egyszarvú is szerepelt a forgatókönyvben ami még inkább arra késztette, hogy véghez vigye amit eltervezett.
~~~~~~~~~~
Az egész pár hónapja kezdődött. A mondénok világát valami felrázta és azóta is lázban tartja. Erre természetesen Brooklyn Főboszorkánymestere is felfigyelt, majd kíváncsian nekilátott, hogy kiderítse miről maradt le. Nem kellet sokáig kutatnia hiszen az új őrület mindenhol ott volt. Az is feltűnt neki, hogy sokan kezdtek úgy beszélni az egészről, mintha létezne egy másik világ, ahol ez tényleg létezik és elmehetnének oda, pedig tudták hogy ez lehetetlen, mivel csak létező világokba lehet eljutni. Képzeletbeliekbe nem.
Néhány elismert kutató munkájának elolvasása után azonban arról is tudomást szerzett, hogy a mondén aki elindította az egész hullámot, talán valóban átlát a dimenziók között, így az egész nem is olyan őrültség, hanem valami csodálatosnak a kezdete.
A boszorkánymester mindig is otthonosan mozgott az emberek világában és lenyűgözte milyen újonságokkal állnak elő évről évre, évszázadról évszázadra. Azt viszont sosem hitte volna, hogy valaha ők fognak lépést tenni egy olyan területen amiről nem is tudnak, mindezt persze úgy, hogy fogalmuk sincs az egészről. Egy szó, mint száz, hatalmas lépésre készült, ami talán elismerést és hírnevet hoz neki.
Talán.
~~~~~~~~~~
Már mindent előkészített. Valójában nem volt szüksége semmire az akció végrehajtásához, mégis időbe telt, mire úgy érezte, minden esetre felkészült. Bízott a sikerben, de a lelke mélyén mégis emésztette a kétség, hogy talán már sosem térhet vissza. Igyekezett magabiztosnak tűnni, nehogy még jobban felzaklassa az amúgy is nyugtalan Alecet, aki még mindig ott állt vele, sokat látott nappalija közepén és feszülten várta mi következik. Magnus vett egy nagy levegőt, küldött egy biztató mosolyt szerelme felé és végre elérkezettnek látta az időt a cselekvésre.
- Fél óra múlva jövök.
- Várni fogok rád.
Válaszolni már nem tudott, csak bólintott. Ezzel a falhoz lépett, maga elé képzelte úticélját és átlépett a portálon.
~~~~~~~~~~
Először nem érette mi történik. Tisztán látta maga előtt az erőt sugárzó ősi épületet, az azt körülvevő erdőt és a mellette mélyen kéklő vizet, most viszont csak sötétség volt, se föld se ég nem létezett, mégis határozottan érezte hogy száguld, de nem tudta merre. Hosszú percek teltek el így, amikor valami sötéten felhomálylott a horizonton, majd apró fények sejlettek fel előtte. Egyre erősebb vonzást érzett, de mintha ő maga lassult volna. Hirtelen zöld pázsit bukkant fel a semmiből, a következő pillanatban pedig igencsak közeli ismeretségbe kerültek. Végre földet ért. A sötét éjszakában alig látott valamit, de a közeli kastély fényei így is beragyogták az éjszakát. Az adrenalin dübörgött az ereiben, boldogságában felnevetett. Igen, sikerült: Magnus megérkezett Roxfortba.
~~~~~~~~~~
Hamarosan azt is megállapította, hogy Hagrid kunyhójának közelében landolt. A bozontos óriás épp otthon tartózkodott, kintről is látszott szorgoskodó alakja. Először habozott kicsit, de a lába szinte magától elindult. Ugyan mi baj történhet abból, ha bekopogtat? Ha már úgyis itt van, szeretett volna személyesen is megismerkedni vele.
~~~~~~~~~~
Hagrid gyorsan ajtót nyitott, de amikor meglátta Magnust, jókedve is ugyanilyen gyorsan elillant.
- Ki vagy, hogy sötét éjszaka jársz erre?- az óriás nem is próbálta leplezni bosszúságát amiért ilyen későn zaklatják. Magnus korábban már álcázta magát, hogy egyszerű vándornak tűnjön. Hozzá legkevésbé sem illő barna inget, a legegyszerűbb, általa még elviselhetően hétköznapi nadrágot viselt, kopott cipővel és egy fekete köpenyt. Macskaszemét is álcázta, nehogy ráijesszen egy arra járó varázslóra vagy boszorkányra. Az itteniek nem sok effélét látnak, hacsak nem számítjuk azt a bizonyos esetet amikor egy sajnálatos véletlen folytán Hermione Granger macskává változott...
Ahogy ott állt az ajtóban a szemlátomást haragos Hagriddal, majdnem elfelejtette, hogy ő itt csak egy idegen, akit nem ismer senki és aki maga sem ismer itt senkit. Szerencsére még időben észbe kapott.
- Magnus vagyok, Magnus Bane. Benned kit tisztelhetek?
- Rubeus Hagrid vagyok, Roxfort kulcs- és háztájőrzője. Én felügyelem itt a rendet, szóval ha valami rosszban sántikálsz akkor azt ajánlom hordd el magad...
- Nem, barátom, félreértesz. Nem a bajt keresem, csupán eltévedtem kissé és azt reméltem itt talán találok valakit aki útba igazít. Ez minden, sajnálom ha megzavartalak, már megyek is ha gondolod, jó éjt.
A melegszívű behemót akármilyen bosszús is volt az imént, a válasz hallatán megenyhült kicsit és beinvitálta a különös idegent szerény kunyhójába. Hellyel kínálta vendégét, majd folytatta imént félbeszakított teendőjét. Magnus felfigyelt a tűzhelyen rotyogó ijesztően zöld trutymó meglepően kellemes illatára. Ő is ismerte ezeket a gyógynövényeket és persze azt is tudta mire valók.
- Megsérült valaki, ezért készíted a főzetet? Hm, valamiféle zúzódás, ha nem csal az orrom.
- Látom értesz a dologhoz.- Hagrid gyanúsan sandított a fotelben terpeszedő idegenre.- Talán a bájitaltan szakértője vagy, varázsló?
- Olyasmi. -Magnus habozott- Mifelénk az ilyesmit boszorkánymesternek nevezik.- és hogy ezt bebizonyítsa, egy csuklómozdulattal kék szikrákat csalt elő ujja hegyéből.
Hagrid elmosolyodott: -Látom a Weasley Varázsvicc Vállalat Abszol úti üzletében már jártál!
Magnus nem igazán értette miről beszél de azért kézségesen bólogatott.
- Honnan érkeztél, ha szabad kérdeznem? Nem találkoztam még senkivel aki boszorkánymesternek hívta volna magát.
- New Yorkból.- vallotta be Magnus.
- Azok a flancos amerikaiak, tudhattam volna!- dörmögte a trutyit kavargató háztájőrző- Évezredeken át mindenkinek megfelelt a varázsló elnevezés, de persze nekik erre is ki kellett találni valami újat. Ki érti ezt?
Rövid csend után ismét Hagrid szólalt meg.
- Most már mennem kell, el kell látnom egy sérült unikornist. A Tiltott Rengetegben találtam rá. Nemigen hiszem, hogy el tudott volna kóborolni, de mélyen az erdőben feküdt, azt hiszem ideje lenne elindulnom.
Bár Hagrid úgy beszélt az egyszarvúról, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy rátalált egyre, Magnusra ez teljesen másként hatott. Számára az unikornisok csupán a képzelet által született mesebeli lények voltak. Emberemlékezet óta vágyott rá, hogy találkozzon eggyel. Végig reménykedett benne, hogy utazása során ez megtörténhet, mégis alig tudta leplezni örömét amikor felcsillant előtte a lehetőség.
- Ha nem bánnád, én is veled tartanék. Már tisztázódott bennem hol is vagyok pontosan és nekem is épp arra visz az utam.
- Rendben, legyen, de előre figyelmeztetlek, hogy a Tiltott Rengetegben mindenféle bestiák hemzsegnek, jobb ha vigyázol.
Magnus tisztában volt a veszélyekkel és saját képességeivel is, úgyhogy nem érzett okot az aggodalomra.
~~~~~~~~~~
Sajnos Hagridnak igaza volt, tíz percig is gyalogoltak, mire megtalálták az egyszarvút. Magnus már kezdett aggódni, hogy nem érnek oda időben és Alec feleslegesen aggódik majd érte. Alig várta már, hogy elmesélhessen neki mindent. Őt is magával vitte a moziba és a könyvekről is alapos ismertetőt tartott neki, így érteni fogja amikor a Roxfort bolondos mindeneséről és az egyszarvúról mesél neki.
Hamarosan megérkeztek céljukhoz. A Holdat felhők takarták, így csak a lámpás fényénél láthatta, de az unikornis még így is fenséges látványt nyújtott. A sérülése miatt a fák alatt feküdt, de fejének tartása mégis felsőbbrendűséget sugárzott. Hófehér volt, szarva gyöngyházfényű, sörénye ezüstösen csillogott. Magnus nem mozdult: tudta, hogy ezzel csak az egyszarvú ellenszenvét vívná ki, aki kiszolgáltatott helyzete miatt még a szokásosnál is frusztráltabb volt. Inkább csak állt és csendben figyelte ahogy Hagrid gyorsan beköti a sebet. Az óriáson látszott, hogy az erdő nyugtalanítja, főleg így, jóval sötétedés után. Hamarosan búcsút vettek egymástól és Hagrid bizosította a boszorkánymestert, hogy ha megint arra téved, itt szívesen látják majd és megköszönte a receptet amit Magnus még a kunyhóban írt le neki. Elváltak útjaik és amikor már megbizonyosodott róla, hogy senki sem látja, Magnus újból megnyitott egy portált, az otthonára gondolt és csak remélni merte hogy nem maradt el sokáig.
Percek múlva a saját nappalijában landolt. Alecről sugárzott a megkönnyebbülés.
- Hála az égnek! Minden jól ment?- kérdezte.
Magnus csak mosolygott.
- El se hinnéd mennyire!

~ Vége ~

Köszönöm, hogy elolvastad! Legyen szép napod!