Egy borús téli napon 2 éve, két ember találkozása és elszakitása sáros nyomot maga után hagyva, még mindig módot talál arra hogy vissza tudjon integetni a messzi távolból.

Talán igy kellett lennie, talán úgy, hogy én hajanli 2-kor a plafont bámulva rá gondolok, ö pedig nyugodtan élve mindennapjait tovább lépett, mintha a szél amivel szerelme jött, nem törte volna össze minden porcikám.. Mintha szerelme hiánya megszokható lenne, és hiánya kitölthetö lehetne.
Vajon hiányol e, vajon gondol e rám?
Bárcsak irna, és bárcsak szerethetném, közelröl, teljesen.
Úgy mint régen.
Úgy mint.. régen, de mégis másképp.
Jobban szeretném, erösebben szoritanám.
Valahogy, jobban..