Ha el tudnám mondani,
Hogy lelkem folyton égett,
Gyújtotta a fáklyát,
Hogy feléd az út láthatóvá váljon,
Kettőnk fénye végre egybefolyjon,
El se hinnéd.

Ha el tudnék mondani
Mindent, mit nem mondtam,
Az igazat, hogy minden sorommal
Csak szeretni próbáltalak
És elérni lényed mélyebb lényegét,
El se hinnéd.

Ha elmondtam volna,
Hogy szeretni téged milyen
Nehéz, pedig
Egyszerűnek tartod magad,
Ha nem csak azt mondom, nem igaz,
El se hinnéd.

Ha egyszer átélnéd,
Hogy folyton várva vársz,
De tiltott, kire vágysz,
Holnapot mégis neked ígér
Bíztatva, hogy ne menj, remélj,
El se hinnéd,

Hogy mennyire fáj,
S ne hidd, hogy tompán érez,
Ki vakon érted igyekszik és nem is
Sejtheti, ha már másra gondolsz,
A féltékenységre te adsz okot.
El se hinnéd,

A szívem álmok szőtte
Ködfelhőben ring,
De alatta csak kősivatag van,
Mit könnypárlatja sose érint,
Ott semmi, de semmi sincs,
El se hinnéd,

Hogy várva vártam rád,
Gyöngén, tétlenül, féltékenyen
Mindenre, mire a tekinteted
Vetülhetett, s nekem nem jutott más,
Csak üzenetek, ha más mesélné ezt,
El se hinnéd.

Ellen Thompson